Az együttműködést gyakorolták a búvárok

2019.06.20

Az éves kiképzési tervnek megfelelően idén is megrendezték a búvárösszevonást Mályiban.

Az összevonás heti váltással zajlott - az első héten az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, valamint az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred búvárai vettek részt. A gyakorlás során különböző harcászati és merülési feladatokat kellett teljesítenie a résztvevőknek nappal és éjszaka egyaránt.

Az összetett gyakorlások során a felderítőezred mélységi felderítő katonái teljes felszereléssel, illetve fegyverrel, motorcsónakból történő deszantolást követően, víz alatti tájolással partmegközelítést hajtottak végre, ezt követte a célobjektum felderítése: külső biztosítással támogatták a különleges rendeltetésű dandár műszaki búvárainak partraszállását, akik telepítették a szükséges robbantó hálózatot, majd megsemmisítették a célobjektumot. A mozzanatot éjszakai körülmények között is gyakorolta az állomány, amikor a tájékozódást és a feladatvégrehajtást a korlátozott látási viszonyok tovább nehezítették.

A hét folyamán egyes búvároknak osztályos fokozati vizsgát is kellett tenniük, másoknak meglévő fokozatukat kellett megvédeniük, a tapasztaltabbak pedig elméleti előadásokkal is készültek, hogy oktatóvá válhassanak. A vizsga minden esetben írásbeli és szóbeli részből állt, a vizsgáztatást pedig az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred, valamint az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred rangidős búvárai vezették le.

A résztvevő búvár csoportok elmondása alapján a szerteágazó feladatok miatt ritkán adatik meg a lehetőség, hogy az alakulatok együtt gyakoroljanak. A hét során végzett közös munkát ezért nagyon fontosnak tartják, illetve eredményesnek értékelték.

A sikeres vizsgákhoz ezúton is gratulálunk!

Írta: Pallás Lilla hdgy. és K. G. őrm.

Fotók: Pallás Lilla hdgy.