Hóban, fagyban is helytállnak

2019.12.11

Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred katonái kihasználták a december elejei havazást és igazán zord körülmények között tartották meg idei téli kiképzésüket.

Az ország szinte minden pontján havazást és téli hideget hozott a december. Nem volt ez másképp Pipishegyen sem, ahol az ezred csapatfelderítői és mélységi felderítői megfigyelési és túlélési technikákat gyakoroltak szélsőséges időjárási körülmények között. A téli kiképzésen részt vettek az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred műszaki felderítői, valamint az MH 25. Klapka György Lövészdandár egy tüzér katonája is.

A honvédek kétnapos hajdúhadházi felkészülést követően utaztak a Mátrába, hogy hegyvidéki körülmények között folytassák a kiképzést. A harcparancs feldolgozását követően raj- és csoportszinten hajtottak végre éjszakai menetet a kijelölt műveleti területre, ahol rejtett figyelő üzemeltetését és túlélési módszereket gyakoroltak 36 órán keresztül, nappal és éjszaka. A végrehajtást jelentősen nehezítette, hogy sötétedés után a hőmérséklet elérte a -10 fokot. Ilyen extrém körülmények között a katonáknak a kihűlés ellen is küzdeniük kellett amellett, hogy a műveleti feladataikat is teljes mértékben ellátták.

A felderítő ezred minden évben tart téli kiképzést, hogy a katonák elsajátítsák, fejlesszék, illetve szinten tartsák túlélési készségüket és megfigyelési képességüket szélsőséges körülmények között is. Ilyenkor a felderítők gyakorolják az álcázás módszereit havas környezetben, és bizonyítják helytállásukat az akár órákon át tartó rejtett figyelés során.

Írta: Pallás Lilla hadnagy

Fotók: Bódi László őrvezető