Környezetvédelem, kiképzés, összefogás

2021.07.02

A felderítő ezred búvárai civil búvárokkal együttműködve tisztították meg a tarcali bányatavat.

A Debrecenben állomásozó felderítő búvárok 2021. június 25-én egy különleges kiképzési foglalkozás miatt utaztak Tarcalra, ahol a Karsztvíz Búvár és Barlangász SE búváraival közösen egy nem mindennapi hulladékgyűjtő akcióban vettek részt.

A barátságos hangvételű rendezvény megnyitóján Hajnal István ezredes, a felderítő ezred parancsnoka arról beszélt, hogy az esemény nemcsak környezetvédelmi okokból jelentős, hanem az ezred búvárai számára is kiváló gyakorlási lehetőséget nyújt. Butta László, Tarcal község polgármestere háláját fejezte ki a búvároknak, amiért ilyen lelkesen segítenek a tó megtisztításában. Dr. Koncz Zsófia országgyűlési képviselő pedig a katonák és civilek példaértékű összefogását méltatta, mielőtt hivatalosan is megnyitotta az eseményt.

A feladat azért is volt rendkívüli, mert korábban még senki nem merülte ezt a tavat, így nem lehetett előre tudni, mi várja a búvárokat odalent. Egy bányató által nyújtott adottságok egyébként is merőben másak, mint egy átlagos tóban, hiszen hidegebb, mélyebb, valamint rendkívül változatos a medre, így több veszéllyel is fenyegethet.

A résztvevők összesen többszáz kilogrammnyi hulladékot gyűjtöttek össze, melyben volt autókerék, rozsdás olajos hordó, különböző vasrudak és csövek, melyeket méretük vagy veszélyességük miatt egyesével kellett kiemelni. Ezen felül a búvárok kisebb méretű, de jelentős mennyiségű háztartási hulladékot is találtak, mint műanyag flakonok, italos dobozok stb., ezeket a vízben zsákokba gyűjtötték, és úgy hozták ki a partra.

A felderítő ezred vezetése folyamatosan arra törekszik, hogy a búvárok minél változatosabb körülmények között fejleszthessék képességeiket amellett, hogy ezzel a polgárokat is segítsék. Már az egyeztetések során is nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét fél részéről van igény a folytatásra, így tervezetten a felderítők minden évben ellátogatnak majd a tarcali bányatóhoz egy hasonlóan barátságos, családias hulladékgyűjtő rendezvény keretében.

Írta: Pallás Lilla hadnagy