Szinten tartó merüléseket hajtottak végre a felderítő ezred búvárai

2018.09.19

Az ezred ejtőernyős búvárai merülési készségük szinten tartása céljából gyakorlatoztak Mályiban.

A Mélységi Felderítő Század katonái a harcászati kiképzés első napján a csónakból való deszantolást, a part rejtett megközelítését, valamint a partfelderítést, a második napon a part elhagyását, majd a rejtett körülmények közötti csónakkal történő kiemelést gyakorolták. A felkészülés során sűrített levegős légzőpalackokat használtak, amelyek nélkülözhetetlenek a vízfelszín alatti munkához. A gyakorlat zárónapján a felderítők a korábban begyakorolt mozzanatokat összetett harci szituációkban alkalmazták. 

Amellett, hogy a gyakorlat célja az ezred egyik fontos felderítő képességének fenntartása, a gyakorlat újdonságát az jelentette, hogy a katonák az új, 15M hadi gyakorlót alkalmazták a merülési feladatok végrehajtása során. Az új típusú egyenruha még az ilyen különleges körülmények között is megállta a helyét. Számos pozitív tulajdonsága mellett a búvároknak fontos, hogy kialakításának köszönhetően sehol sem áll meg benne a víz, illetve az emberi hő is elegendő a gyors száradáshoz. Színének és mintájának köszönhetően a ruha a vízen és vízparton is jobban rejt, mint a korábbi 90M egyenruha, ezáltal éles helyzetben is jobban alkalmazható. 

A felderítő ezred ejtőernyős búvárai novemberben folytatják szinten tartó gyakorlataikat folyóvízi körülmények között, aminek elsődleges célja az árvíz- és katasztrófavédelmi feladatok végrehajtására történő felkészülés lesz.


Írta és fotók: Pallás Lilla hadnagy